Bűvész történelem - Csirmaz András bűvész 

A hétvégi projekt keretein belül sikerült előtúrnom a net rejtett bugyraiból egy elveszettnek hitt posztomat, mely a bűvészet történetét mutatja be. Az alábbiakban ez a poszt olvasható.

Ha valaki komolyan gondolja a bűvészkedést mint szakmát, úgy gondolom, illik tisztában lenni a szakma történelmével. Sajnos az internet magyar szegleteiben kevés információt lehet találni erről az amúgy igen kiterjedt és érdekes témáról, illetve ami fellelhető, az is inkább kínos, mint informatív.

Például a magyar Wikipédia ‘Bűvészet‘ szócikke fájóan hiányos (de már nem sokáig) és meglehetősen pontatlan, például a close-up bűvészetet a színpadi bűvészet egyik ágaként mutatja be, illetve megtudhatjuk, hogy a bűvész kártyatrükköt maximum 10 embernek mutathat egyszerre; ha esetleg 11-en nézik, akkor az már nem kártyatrükk. Kiderül továbbá, hogy nagy büszkeségünk Hajnóczy Soma, bűvész világbajnok, a bűvészet sokféle irányzatának egyike.

Itt az ideje, hogy ez a kaotikus helyzet megváltozzon, következzen tehát a bűvész szakma átfogó (de korántsem teljes) történelmi áttekintése az őskortól napjainkig.

 

Történelem előtti idők

Sámán

Barlangrajzok és egyéb történelmi leletek alapján kijelenthető, hogy i. e. 50.000 évvel (szóval nem is olyan régen) az ősemberek különféle vallási szertartásaik során mágikus rituálékat hajtottak végre. A kor varázslói, a sámánok kiváltságos ismeretekkel rendelkeztek a természet törvényeit illetően, illetve ismertek különféle gyógyhatású (és kábító, fogyasztóját spirituális élményekkel megajándékozó) növényeket.

Mindemellett bizonyosan elég meggyőzőek voltak, hiszen egész nap kábulatban ültek, misztikus szertartásokat hajtottak végre, melyek során tudatmódosult állapotban próbáltak valamilyen felsőbb hatalommal kommunikálni, a törzs mégis gondoskodott ellátásukról, sőt a kor viszonyait tekintve jólétben éltek.

 

Az első írásos emlékek

Beni Hasszán sírok és a Westcar papirusz

Számtalan ősi írásban találkozhatunk bűvészekkel, persze az általuk bemutatott trükköket kevés írás ismeri el trükknek, sokkal inkább csodának állítják be őket (hogy csoda, vagy trükk, mindenki hite és meggyőződése szerint döntse el, senkit nem szeretnék megsérteni). A Bibliában például igen komoly verseny volt Mózes és a fáraó bűvészei/varázslói/papjai között. Mózes kígyóvá változó botja például ismert fakírtrükk, a kor bűvészei is széles körben használták.

A legelső irásos emlék, mely bűvésztrükköt ír le, Egyiptomból származik és nagyjából 4500 éves. Beni-Hassan sírjainak falán látható egy bűvész, amint a pohárjátékot mutatja be, bár újabban olyan véleményt is olvastam, hogy a képen sokkal inkább a kenyérsütés rejtelmeiről tudhatunk meg részleteket.

Ismerős lehet még történelem órákról az egyiptomi papok bevett szokása, miszerint a templomok ajtaját rejtett szerkezetekkel mozgatták, demonstrálandó a fáraó isteni származását. Ha a fáraót kellett meggyőzni, akkor a korábban kiszámolt nap- és holdfogyatkozásokat állították be saját varázslatuknak, hogy így csikarjanak ki nekik kedvező intézkedéseket az uralkodótól.

E praktikákról bővebben a Westcar papiruszról tájékozódhatunk, amit a berlini Ägyptisches Museum-ban lehet megtekinteni.
A világ másik végén, az ókori Kínában ekkor (i. e. 2500-2700) már létezett a ‘Kínai karikák’ trükk, melyben fém karikák kapcsolódnak össze és szét a bűvész akarata szerint.

Kicsit később, időszámításunk szerint 200 körül emlékezett meg a görög Alciphron a pohárjátékról, ez is hiteles leírásnak tekinthető.

 

A sötét középkor

Boszorkányégetés

A középkorban mondhatni mindenki hitt a különféle – gyakran a valláshoz kapcsolt – varázslatokban. Érdekes, hogy már ezekben a korai időben is voltak, akik megpróbálták megkülönböztetni a kézügyességi bűvésztrükköket az üldözött és a legkevésbé sem tolerált „varázslástól”. Robert Bacon ferences szerzetes 1240-ben próbálta meggyőzni az embereket és az egyházat, hogy a bűvésztrükköknek vajmi kevés köze van az ördöghöz. Az egyház viszont nem szívlelte a korabeli szakmabelieket, a 18. századig nagyjából 50.000 embert, főleg nőt égettek meg a máglyán, boszorkányság miatt. Így aztán a középkor, főleg az inkvizíció időszaka nem a bűvészek fénykora.

 

Az első bűvész könyvek

The Discoverie of Witchcraft

1584-ig kellett az első bűvész könyvre várni. Az angol Reginald Scott által jegyzett „The Discoverie of Witchcraft” (Sebastianus Clergus által francia fordításban is olvasható) pontos leírásokat tartalmaz, hogy eloszlassa a bűvészettel kapcsolatos tévhiteket. Egyértelműen különbséget tesz a bűvészet és a varázslás között, így próbálva meggyőzni I. Jakab az akkori skót és később angol királyt, hogy fölösleges a szórakoztatóipar jeles képviselőit boszorkányság vádjával a halálba küldeni.

Sajnos azonban az 1500-as évek végén még kevesen tudtak olvasni, így a könyvet jellemzően a gazdagok forgatták, akik aztán igyekeztek a ritka tudást a javukra fordítani (varázslatnak adták el a trükköket). Ennek eredményeképp a király a könyv összes példányát elégettette gyakran a tulajdonosával együtt.

Kár a könyvért, voltak benne trükkök kötéllel, pénzérmékkel, papírral, de még egy lefejezős illúzió is helyet kapott a kiadványban. Az egyik trükköt még ma is gyakran láthatjuk bűvészektől, ennek címe: How to deliver out foure aces, and to convert them into foure knaves (sic). Zseniális.

Ugyanebben az évben jelent meg Franciaországban egy hasonló témájú könyv J. Prevost tollából. A szerző számos trükkről rántotta le a leplet, és többek között javasolta, hogy a bűvészek ne bűvésznek / varázslónak hívják magukat, mert megégethetik a kezüket. Is. Az újonnan bevezetett jelző a “Tudományos szórakoztatás” lett. Ettől kezdve kezdték a bűvészek magukat többek között professzornak nevezni (nem tudom, hogy Dai Vernon, “A Professzor” olvasta-e ezt a remekművet?).

A 17. századtól aztán felgyorsultak a dolgok, az 1600-as években már három komoly kiadvány is napvilágot látott a további kevésbé, vagy egyáltalán nem ismertek mellett. Ezek a következőek:

The Art of Conjuring 1612-ből, The Art of Juggling or Legerdemaine (1614) Samuel Rid által, valamint a The Anatomy of Legerdemain: The Art of Juggling (1634), melyet az író a kreatív „Hocus Pocus” néven közölt.

 

Utcai bűvészet

Pohárjáték - Cups and Balls

A középkortól a 18. századig a bűvészek jellemzően az utcán bűvészkedtek. Vásárokon, karneválokon és egyéb felvonulásokon szórakoztatták az egybegyűlteket, de a nemesek rezidenciáján is megtalálhatók voltak. Ekkoriban a bűvészek még leginkább zsonglőrködtek, de foglalkoztak kardnyeléssel és tűzevéssel is.

Gyakran állatidomárokkal, énekesekkel, táncosokkal utaztak és léptek fel. Mindezek mellett alkalomadtán bemutattak egy-egy trükköt is, jellemzően a pohárjátékot, az elvágott és újra egybeforrasztott kötéltrükköt, valamint a 14. századtól kártyatrükköket is. Bevett szokás volt, hogy a bűvész előadása alatt az előadó egy titkos társa kizsebelte az érdeklődő nézőket (lásd fenti kép).

A boszorkányüldözés sötét korának elmúltával a bűvészek egyre népszerűbbek lettek, gyakran lehetett találkozni velük gazdag családok privát partijain. A kor egyik jeles bűvésze Isaac Fawkes, aki profi bűvészként magánrendezvények és vásárok kedvelt fellépője volt, vagyonát a bűvészkedéssel alapozta meg.

 

Robert-Houdin
A modern bűvészet hajnala

Robert Houdin

A 18. század előrehaladtával a bűvészek műsoraikat egyre inkább színpadokon adták elő. A bűvészet egyre divatosabb lett Európa szerte, még kötelező olvasmány is született a bűvészekről: ilyen Thomas Mann Mario és a varázsló-ja, de ott van még a „Der Zauberlehrling” is Goethétől. A 19. század környékén már több száz bűvész adott elő szórakoztató céllal műsorokat. Sokan béreltek színházakat, egyesek még építtettek is, saját igényeiknek megfelelően.

Ekkor jöttek létre a nagy színpadi trükkök és illúziók elődei, melyek előszeretettel használtak a színpadba épített csapóajtókat és egyéb titkos szerkezeteket. Ezen előadók közül emelkedett ki a modern bűvészet atyjaként tisztelt Jean-Eugéne Robert-Houdin (1805-1871), aki nem összetévesztendő a Budapesten született Erik Weisz-szel, azaz Harry Houdini-vel! Róla kicsit később.

Robert-Houdin kétségtelenül a bűvészetről kialakult kép megfestője, jellemző volt rá az elegancia, valamint a kifinomult és kreatív megoldások alkalmazása. Hamar ismert lett, 1845-ben Párizsban megnyitotta az „Elbűvölt estek színházát”, mely évekig teltházzal működött és elképesztő sikert és ismertséget hozott Houdin-nak. Hírességeknek és méltóságoknak is fellépett, sőt a francia diplomácia is igénybe vette szolgálatait Algériában a békekötés előremozdítása érdekében.

 

Növekvő produkciók

Mystery Egyptian Hall

A 19. század végére már több híres bűvész indított hatalmas bűvész-showkat, melyek vagy városról városra utaztak, vagy egy adott színházban működtek helyhez kötötten. Az utóbbi kategóriába tartozott például a londoni „Mystery Egyptian Hall”. Ez idő tájt a nagy színpadi illúziók, levitáció, lefejezés illúzió, emberek eltüntetése és megjelentetése mellett a távolkeleti misztikus sziruppal nyakonöntött produkciók voltak a jellemzőek (például a „Gypsy Thread” vagy a különféle „Bullet Catch” trükkök). Az egymással versengő produkciók igyekeztek eredeti trükköket és metódusokat használni, de gyakran minden gátlás nélkül másolták riválisaik sikeres megoldásait.(lásd A tökéletes trükk című filmet)

Mivel a különböző trükkök technikai előkészítése a fellépések során sok időt vett igénybe, a bűvészek két nagy illúzió között manipulációs számokat adtak elő, ahol kártyával, kötéllel, kendőkkel és egyéb kisebb tárggyal mutattak be nagy kézügyességet igénylő számokat. Thomas Nelson Downs (The King of Koins néven lépett fel) az elsők között volt, aki ezeket az átvezetőnek minősülő számokat tette meg műsora fő elemeinek, ezzel nagy népszerűséget szerezve.

 

A Vaudeville / Varieté születése

Vaudeville

Az 1850-es évek környékén járunk, amikor Charles Morton Angliában megnyitja az első olyan úgynevezett „Music Hall”-t, ahol a vendégek azért fizettek, hogy egy bizonyos műsort lássanak. A korábbi hasonló intézményekben jellemzően az elfogyasztott italokért fizettek a vendégek, és néha volt egy-egy műsor is, természetesen ingyen. Morton Canterbury-ben épült Music Hallja lett a Vaudeville, vagyis a Varieté alap intézménye.

A Varieté a következő nagyjából 100 évre biztosított helyet és lehetőséget olyan bűvészeknek, akik nem akartak, vagy nem tudtak nagy színpadi illúziókat bemutatni, így jelentősége megkérdőjelezhetetlen.

 

Harry Houdini
(azaz Erik Weisz, azaz Ehrich Weiss)

Harry Houdini

Houdini Budapesten született 1874-ben, négy évvel később az SS Fresia fedélzetén érkezett az Egyesült Államokba.

Karrierje a Vaudevillenek és a bilincsből szabaduló számának köszönhetően indult el 1899-ben. „A bilincsek királya”-ként lett híres, turnézott Európában és az Egyesült Államokban, de még Oroszországban is. Élete és munkássága olyan téma, mely ebbe az összeállításba nem fér bele. (például a bűvészek temetésén bemutatott „Broken Wand Ceremony”t először Houdini halálakor tartották) Akit komolyabban érdekel Houdini, itt vagy itt érdemes olvasgatni.

 

A „Close-up”-tól a „Table-hopping”-ig

Dai Vernon - The Professor

Houdini feltűnésével egy időben kezdett kialakulni a bűvészet új ága, a Close-up, magyarul a Mikromágia. Angliában és az Egyesült Államokban figyelhető meg leginkább az új műfaj fejlődése. Egyre több amatőr bűvész tűnt fel, akik klubokat alakítottak és ezek keretein belül osztották meg egymással ismereteiket, legújabb ötleteiket, elkezdtek szemináriumokat szervezni. A londoni Magic Circle például 1905-ben alakult.

A kor legendái között találhatjuk David Vernont Kanadából. A bűvészek között csak Professzorként emlegetett bűvész eredeti neve nem Dai volt, hanem mint írtam, David. Az Egyesült Államokban tartott első turnéja során egy inkompetens New York-i újságíró hivatkozott rá Dai Vernonként, így ragadt rá a név, melyen ma is ismerik.

A profi bűvészek közül is egyre többen foglalkoztak a Close-up bűvészettel, kabarékban és éttermekben dolgozva. Ekkor alakult ki a „Table-hopping”, amikor is a bűvész asztalról asztalra járva varázsolta el közönségét.

 

Frakk, cilinder, sétapálca

Tarbell Course in Magic

A 20. század közepére a bűvészet népszerű hobbi lett. A gyerekek karácsonyra vagy születésnapjukra bűvészdobozt kértek, a könyvesboltban bűvészkönyveket lehetett venni. Amerikában a bűvészek nagy enciklopédiáját, a nyolc kötetes „Tarbell Course in Magic”-et áruházakban árulták.

A Close-up is további kategóriákra oszlott, létrejött az önálló kártyabűvészet, az érmebűvészet, a kötélbűvészet stb. valamint fejlődtek a bűvészettel rokon előadói ágak is, mint a mentalizmus, a hasbeszélés, az árnyjáték, vagy a színpadi zsebtolvajlás.

1937-ben megszületett a bűvészklubok ernyőszervezetének ötlete, létrejött a FISM (Fédération Internationale des Sociétés Magiques). 1947-ben megrendezték az első világbajnokságot. A másodikat 13 évvel később tartották a 2. világháború miatt.

Idővel egyre több bűvészműsort lehetett a TV-ben látni. A 60-as években Robert Harbin bemutatta a Zig-Zag Girl nevű illúzióját, mely azóta a legtöbbet másolt illúzió a világon! Channing Pollock is ekkor lett híres galambos rutinjával. A 70-es évek óriás illúzióiig a ma klasszikusnak mondott cilinderes, fehér kesztyűs, makulátlanul elegáns és kifinomult bűvészet fénykorát élte.

 

Las Vegas
Több, nagyobb, fényűzőbb

Siegfried and Roy

A nevadai sivatag közepére épített fényűző város a 70-es évekre a bűvészek játszótere lett. Eddig soha nem látott produkciókat vittek színpadra. Színházakat építettek sztárbűvészeknek, aztán hozzácsaptak még egy kaszinót, csak úgy, mellékesen.

David Copperfield és a német Siegfried és Roy duó ennek az érának a tökéletes képviselője. Előadásaikat estéről estére nézők ezrei látták, a közvélemény bűvészekről alkotott képét elképesztő mértékben formálták át. Las Vegas ekkor lett a bűvészek városa, ahol egy kaszinó elképzelhetetlen bűvész nélkül.

 

A Close-up felcseperedik

Ha belegondolunk, manapság már mindenki ismer egy-két kártyatrükköt. A nagypapák és apukák bármikor tudnak pénzérmét varázsolni a kis gyerekek füle mögé. A Close-up megjelent a TV-ben is, a Table-hopping bűvészek látványa már nem szokatlan éttermekben, bárokban, vagy privát rendezvényeken. A bűvészet a Close-up-nak hála, széles kör számára elérhető hobbivá tette a bűvészetet.

Ma a legtöbb bűvész Close-up műsorokat ad, ezen belül pedig a kártyabűvészet a legnépszerűbb.

 

Ezzel el is jutottunk az őskortól napjaink bűvészetéhez és így a poszt végéhez is.

Remélem, tetszett és hasznos találjátok ezt az összeállítást, most megyek és folytatom a hétvégi projektet, aminek ez a poszt csak egy része volt.

Egyúttal szeretnék mindenkit megkérni, hogy ha bármilyen hibát talál a bejegyzésben, vagy kiegészítené valamivel, írjon ide lentre egy kommentet!

Köszi! :)